Windows XP nem tud csatlakozni az NT 4.0 domain-hez

Minap adott helyen egy újonnan telepített Windows XP, amit szokásos módon vettek fel Windows NT domain-be nem látja a szervert, illetve a tartomány többi gépét.

 

A jelenség valóban az volt, hogy hosszú időtúllépés (timeout) után az XP közölte, hogy nincs elég jog a domain-ben levő szerverhez való csatlakozáshoz.

Az érdekes a dologban az volt, hogy néhány felhasználó megosztott könyvtára azért látszódott, sőt belépni is engedte a felhasználót.

Kipróbáltam a kigyűjtött módszereket, de egyik sem használt, ezért itt most nem írnám le, majd csak a végén.

Viszont feltűnt, hogy az IP cím be van drótozva, kézzel előre megadva, holott DHCP szolgáltatással kapják a gépek az IP címeket.

Gondoltam, lehet, hogy ez itt az NT domain-nel összefüggő dolog, ezért megkérdeztem az egyik munkatársat, hogy ezt ugye ők írták ide be.

A válasz: nem. Nem is tudják hogyan kerülhetett oda, hiszen friss telepítés volt, ők nem adtak meg kézzel IP-t.

Nosza, DHCP kérés bekapcsol, s lám rögtön látszott a szerver és a többi gép, engedte is a hozzáférést. Szuper!

Hogy miként került be rögzített IP-ként olyan IP cím, ami egyébként a DHCP szolgáltatás szerint is jó IP tartomány volt (nyilván a vége nem, de az első ránézésre nem derült ki), máig rejtély.

No, de hogy a kereséseim eredménye se vesszen kárba, és más esetekben talán hasznos legyen a három helyről összeszedett anyag, leírom ide.

Megoldások:

1.)
Start menü/Futtatás/Regedit
HKEY_LOCAL_MACHINE
SYSTEM
CONTROLSET 001
SERVICES
NETLOGON
PARAMETERS
REQUIRESIGNORSEAL
Az értékét 0X00000001-ről cseréljük ki 0X00000000-ra
Zárjuk be a Regisztrációsadatbázis-szerkesztőt
Indítsuk újra a számítógépet.
Lépjünk be a domain-be.

2.)
A Windows XP és a Windows 2000 DNS szolgáltatást használ  a domain-hez való hozzáféréshez a NETBIOS helyett.
Ennek eredménye, hogy ha csak TCP/IP protokollt telepítettünk a Windows XP, illetve a Windows 2000 kliensen, és ha nem engedélyeztük a NETBIOS-t TCP/IP felett, akkor a kliens nem fog tudni csatlakozni az NT 4.0 domain-hez.
A következő lépésekkel engedélyezhetjük a NETBIOS-t TCP/IP felett:

  1. Start menü
  2. Vezérlőpult
  3. Hálózati kapcsolatok
  4. Helyi kapcsolat (a hálózati kártyánk)
  5. Jobb klikk/Tulajdonságok
  6. TCP/IP Protokoll/Tulajdonságok
  7. Speciális
  8. WINS fül
  9. NetBIOS engedélyezése TCP/IP felett
  10. OK, és hagyjuk figyelmen kívül a WINS hibaüzenetet
  11. OK, és zárjuk be az ablakot

3.)
Ne használjuk az Internet kapcsolat megosztását (ICS), ez összezavarja a hálózatunkat. Használjuk inkább a RRAS -t és a NAT –ot helyette.

~ Szerző: monostori - 2009. október 5..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: