Virtualizáljunk! – tesztkörnyezet ingyen

Évekkel ezelőtt kezdtem ismerkedni a VMware-rel.

Az idő tájt még gyerekcipőben járt a technológia, de már akkor is izgalmas volt látni (sőt, akkor még igazi unikum volt) a csak virtuálisan létező hardverre települő ismert operációs rendszereket.

Azóta sokat fejlődött a világ ezen a téren.

Ma már a napi munkához tartozik, hogy aki Linuxot használ, annak a telepített virtuális gépen Windows fut, hogy tudja kezelni, tesztelni a Windows-os felhasználók problémáit.

Illetve, aki épp ez utóbbi miatt inkább Windows-on marad, de Linux szervereket is adminisztrálnia kell, az pedig mondjuk Ubuntut, Fedora-t futtatva a virtuális gépen, élvezhesse a Linuxos munkaállomás alóli adminisztráció kényelmét (pl. egérrel való könnyed másolás terminál ablakba és vissza).

Ha azt nézzük, virtualizáció már maga a DAEMON Tools is, amikor a telepített szoftver fizikai CD/DVD meghajtókat emulál, ezáltal megkönnyítve, hogy ne kelljen minden ISO fájlt ténylegesen CD/DVD-re égetni a használathoz.

daemon

De virtuális megoldás tulajdonképp az UBUNTU kipróbálását megkönnyíteni kívánó Wubi is.

wubi

Azonban a különféle operációs rendszerek új verzióinak kipróbálásában (pl. Ubuntu, amit letölteni is ISO képfájl formájában lehet) vagy épp az általunk készített felügyelet nélküli telepítő média tesztelésében is nagy segítséget nyújthat egy-egy virtuális gép.

Jelen esetben Windows-ra a VirtualBox az ingyenes megoldás.

vbox_logo2_gradient

Linuxra a VirtualBox mellett a VMware egyes verziói is ingyenesek.

vmwareback

A Csaba által lentebb említett Microsoft Virtual PC 2007 szintén ingyenes, kizárólag Microsoft Windows operációs rendszerek virtualizációjához használható.
Itt egy részletes leírás a Microsoft Virtual PC 2007 beállításáról, használatáról.

vpc_home_keyfeatures

Beszéljünk egy kicsit a VirtualBoxról, mivel egyre nagyobb az igény, hogy ugyanazon a számítógépen több operációs rendszert is használjunk. A fizetős programok mellett elérhető a Sun Microsystem ingyenes megoldása.
A VirtualBox legújabb, 3.0.6 változata gyakorlatilag mindent tud, amit a pénzért kapható társai (VMware Fusion, Parallels) kínálnak. A Windows, OS X és Linux rendszerekre készült változatokat a http://www.virtualbox.org/wiki/Downloads oldalról lehet letölteni.
Egyszerű kezeléssel, magyar menükkel rendelkezik: az alternatív rendszereket telepíthetjük un. image fájlba, külön partícióra, merevlemezre. Számtalan hardvert támogat, átjárást biztosít az operációs rendszerek közt, natív futtatás révén gyors lehetőséget biztosít az egy gépen való futtatáshoz.

Természetesen az ilyen teszteléshez azért már megfelelő alap hardver dukál, ami az eredeti rendszeren felül képes futtatni még egy-kettő-három különféle asztali vagy épp szerver operációs rendszert is – virtuálisan.

Javaslom, hogy aki még nem próbálta ki, és van ilyen irányú érdeklődése, feltétlen tegye meg.
Érdekes élménnyel lesz gazdagabb.

Természetesen ezek az asztali gépekre, operációs rendszerekre való megoldások.
Szerverkörnyezetben, szerverek virtualizációjára sokkal komolyabb megoldások kellenek.
Ezek biztonságossá tétele nem kis feladat, új megoldásokat kíván a megszokott szervervédelmek felett, mellett.
De ez már egy másik terület.

~ Szerző: monostori - 2009. szeptember 18..

2 hozzászólás to “Virtualizáljunk! – tesztkörnyezet ingyen”

  1. Csak Windows OS-ek virtualizációjához pedig ott az Microsoft ingyenes Virtual PC 2007 programja: http://www.microsoft.com/downloads/details.aspx?FamilyId=04D26402-3199-48A3-AFA2-2DC0B40A73B6&displaylang=en

  2. Köszönöm!Fentebb linkeltem ezt is:)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: